Szíria és a klímaváltozás: Paradigmaváltás vagy átpolitizált tudomány?
Vita a klímakonfliktus téziséről
[GLOBPOL]
« Ez a poszt a Világ Aktuál korábbi oldalán volt olvasható. »
A klímaváltozás okozta kivételes szárazság és aszály érdemben hozzájárult a szíriai polgárháború kitöréséhez — ezzel a következtetéssel jelent meg a Columbia Egyetem klímakutatóinak tanulmánya 2015-ben, amely az évtized egyik legtöbbet idézett kutatásává vált. Ismertsége futótűzként terjedt vezető politikusoktól szakpolitikai think tankeken át internetes hírportálok és a bulvármédia cikkeiig. Jóval kevesebb visszhangra lelt azonban egy ellentanulmány, ami nem kevesebbet állít: nem volt jelentős aszály; nem volt akkora belső migráció, és az is gazdaságpolitikai okokból történt; a városokba frissen érkezett betelepülőknek pedig nem volt bizonyítható szerepük tüntetéshullámban. Cikkünk bemutatja a két tanulmány főbb állításait, logikáját és bizonyítékait, hogy megérthessük: miben van igazuk, és egyáltalán lehet-e ilyen kérdésekre tudományos módszerekkel megnyugtató választ adni? Összességében nemcsak Szíriával kapcsolatban tudhatunk meg többet az esetből, hanem a klímaváltozással és konfliktusokkal kapcsolatos kutatások lehetőségei és korlátai is feltárulnak.
2015-ben járunk, az akkor már négy éve zajló szíriai polgárháború legintenzívebb fegyveres harcai közepette, amikor az ISIS terrorszervezet megjelenése, az európai nagyvárosokat érintő terrortámadások, Irak mint állam (újbóli) összeomlása, az Európát érintő menekültválság, migrációs krízis legkomolyabb hulláma uralta a médiát és a külpolitikai diskurzusokat.
Valószínűleg Kelley és szerzőtársai sem számítottak arra, hogy amikor tanulmányuk megjelenik a neves, peer-reviewed (tudományos felülvizsgálatot követelő) PNAS folyóiratában, rövidesen a világ egyik legtöbb helyen közvetlenül és közvetetten idézett cikkévé válik. Szinte az összes jelentősebb online és nyomtatott sajtóorgánum, mértékadó közéleti hírportál és bulvárlap átvette az eredmények rövid összefoglalását, közvetetten pedig hivatkozási alappá vált Barack Obama akkori amerikai elnöktől és Bernie Sanders elnökjelölttől a Világbankon és számos NGO-ig — itthon és nemzetközi szinten egyaránt. Ugyan természetesen magát a tanulmányt — ahogy ez a kávé hatásáról vagy épp a Covid-19 mutációiról szóló kutatásoknál is lenni szokott — szinte senki nem eredetiben olvasta, az üzenet pedig ennek megfelelően lényegesen egyszerűsödött: a klímaváltozás okozta a szíriai polgárháborút.
Nem légüres térbe érkezett meg az ember által befolyásolt éghajlatváltozás konfliktusokat gerjesztő hatása. Még a Fridays for Future klímatüntetéseit, de akár a párizsi klímacsúcsot megelőzően is népszerű kutatási témává vált, a tudósok mellett pedig politikusok, elemzők is előszeretettel utaltak-utalnak a vélelmezett kapcsolatra. A darfúri vérengzés mögötti aszály (klímaváltozás) tézise annyira népszerűvé vált, hogy az akkori ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun is felszólalt, de Obama mellett Jean-Claude Juncker akkori Európai Bizottság-elnök is az extrém szárazságra vezette vissza a migrációs hullámokat. Bár az általánosabb vitákra és eredményekre később tervezünk még visszatérni, Darfúr esetében is komoly tudományos kritikák érték a feltételezést. A két esettől függetlenül pedig a konfliktusok és a migrációs klimatikus okairól szinte egyensúlyban vannak az okságot kimutató és az azt cáfoló tanulmányok — nincs még konszenzus (erről még tervezünk írni későbbiekben). Most viszont nézzük a szíriai polgárháború esetét, ahol konkrét esetként jól vizsgálható az elmélet és kritikája.
Pro: Klímaváltozás, aszály, elvándorlás, külvárosi szegénység
De mit is állítanak az eredeti, híressé tanulmány szerzői? Kelley és szerzőtársai az alábbi érveléssel támasztják alá eredményeiket:
(1) A klímaváltozás példátlan szárazságot okozott az arab tavaszt megelőző fél évtizedben. Klimatikus modellek és adatok alapján a szociológussal kiegészült meteorológus szerzők arra jutottak, hogy 2007–2010 között soha nem látott szárazság sújtotta a Termékeny félhold történeti térségét, amelybe Szíria is beletartozik, ezek közül pedig kiemelkedik az ország egyik legfontosabb agrártermő-vidékének számító Északkelet-Szíria (Hasakah tartomány), ahol a legnagyobb csapadékhiány volt megfigyelhető. Modellszámításokkal igazolni látják, hogy a csapadék szokatlanul alacsony szintje az antropogén eredetű globális klímaváltozás következtében az elmúlt évtizedekben állandósult. Az említett kiemelten érintett térség megfelelő feltételek mellett élelmezési szempontból kulcsfontosságú termények kétharmadát állítja elő, tulajdonképpen önellátást biztosítva a szír gazdaság számára, az érintett időszakban viszont Szíria a 90-es évek közepe óta példátlan módon behozatalra szorult bizonyos agrártermékekből, így például gabonából is.
(2) A szárazság, a megelőző évtizedek elhibázott agrárpolitikája, a népességnövekedés és a korábbi időszakos aszályok miatt a kis agrárvállalkozások jelentős része tönkrement, a növény- és állatállomány egy része elpusztult. A környezeti (klimatikus) csapás nem önmagában, hanem az elmúlt évtizedek politikai gazdaságtani hátterével együtt értelmezendők. Hafez el-Asszad (a jelenlegi elnök apja) korábbi elnök az 1970-es évektől kezdve olyan agrárpolitikát kezdeményezett, amely föld(újra)osztáson, dízelolaj-szubvención és az öntözési infrastruktúra bővítésén keresztül a mezőgazdasági termelés volumenének növelését és ezzel egy időben a kisbirtokos gazdálkodást helyezte előtérbe. Miközben bizonyos területeken lehetővé vált nagyobb terményátlagok elérése, addig a túlöntözés — a korábbi aszályos periódusokkal együtt — jelentősen csökkentette sok térségben a talajvíz-készleteket, ez a túlhasználat pedig hosszú távon éppen az öntözés lehetőségének beszűküléséhez vezetett. Bár a kormány többször is próbált gátat szabni a kútfúrásoknak, ez végül nem következett be. Összességében tőkeszegény, de megnövelt volumenű kisbirtokok és -gazdálkodók jelentős része került az időjárásnak egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe. A strukturális, halmozódó problémák a többéves szárazság miatt a növény- és állatállomány jelentős pusztulásával, a kisgazdálkodók anyagi helyzetének drasztikus romlásával, ellehetetlenülésével jártak.
(3) A korábban az ágazatban foglalkoztatott nincstelenné váltak állami segítség hiányában a városokba áramlottak, az urbanizációs migráció soha nem látott mértékben felgyorsult. A fenti folyamat eredményeképp a mezőgazdaságban dolgozók komoly hányada ment csődbe, illetve vált munkanélkülivé, mindezzel párhuzamosan pedig az élelmiszerárak is drasztikusan nőttek (a liszt, rizs és takarmány ára közel megduplázódott egy év alatt). A leginkább érintett térségekben az anyagi kilátástalanság a közegészségügyi mutatókban (alultápláltság, ezzel kapcsolatos betegségek, különösen a gyermekek körében) és az iskoláztatásban is megmutatkozott. A mezőgazdasági termeléstől függő északkeleti területek problémáit növelte, hogy Basár el-Asszad elnök kormányzata a 2000-es évektől elindított piaci reformjai miatt az élelmiszerre és üzemanyagra adott állami ártámogatások rendszere fokozatosan leépült. Mindezek következtében a szerzők becslése szerint közel másfél millióan költöztek el a szárazság miatt külvárosi területekre, az urbanizáció üteme soha nem látott mértéket öltött az időszakban (másfélszeresére nőtt a városokban lakók száma egy évtized alatt).
(4) A népességnövekedés és menekültválság miatt is dinamikusan növekvő városi lakosság nem tudott megfelelő életkörülményeket biztosítani a beáramló népességnek. Mindezt a továbbra is magas, évi 2,5%-os népességnövekedés és a szomszédos Irakban zajló konfliktus miatt az országba érkezett további mintegy 1,2–1,5 millió iraki menekült jelentette demográfiai teher is súlyosbította. Az illegális településekkel, szegénynegyedekkel bővülő külvárosok erőforrás- és infrastruktúra terén nem tudtak lépést tartani a népesség számának növekedésével, a túlzsúfoltság, anyagi kilátástalanság, munkanélküliség, növekvő egyenlőtlenségek, a bűnözés és a korrupció együttesen az Asszad-rendszer elleni sokdimenziós elégedetlenség táptalaját képezték, a tüntetések és tiltakozások pedig elsősorban ezekből a külvárosi negyedekből indultak el.
Kontra: hibás adatok, téves értelmezés, szelektív és torzított érvelés
A fenti gondolatmenet elsőre logikusnak, következetesnek és a felszínen a Szíriával kapcsolatos általános ismeretekkel konzisztensnek tűnik, nem csoda, hogy lényegi kritika nélkül ennyire népszerűvé vált a klímaváltozás tézise a tudományon kívül is. Tudományos körökben azonban nem maradt visszhangtalan, és már 2017-ben megjelent a New Political Geography folyóiratban egy interdiszciplináris kutatócsoport ellentanulmánya (továbbiakban Selby és szerzőtársai), amelynek elkészítésében nemzetközi kapcsolatok szakértő, Közel-Kelet-kutató, meteorológus és földrajztudós is részt vett. És bár a Guardian-en megjelent egy rövidebb, nagyközönségnek szánt válaszcikkük, állításaik visszhangtalanok maradtak klímaváltozásos tanulmányhoz képest. Ennek oka leginkább az, hogy nemcsak a klímaváltozás népszerű és politikailag is „divatos” narratívájával mennek szemben, hanem az is, hogy végső soron nem ajánlanak egy jól megfogható, egy mondatban körülírható érvelést adnak, hanem egy alapos, komplex és sok információval terhelt cáfolatot. Végkövetkeztetésükben pedig Kelley-ékkel szemben nem egy kiemelhető okot, hanem sokkal inkább a lehetséges okok összhatását emelik ki, ami önmagában is jóval nehezebben kommunikálható.
Selby és szerzőtársai tanulmány az alábbi gondolatmenet mentén cáfolja, illetve kritizálja Kelley-ék eredményeit:
(1) Nem bizonyítható, hogy a szóban forgó szárazság valóban precedens nélküli lett volna, a ténylegesen rekordszáraz év sokkal inkább évtizedes szinten ingadozó trendekbe illeszthető. Egyértelmű „lokális” klímaváltozás nélkül antropogén tényezőket is nehéz kimutatni okként.
Az eredeti tanulmány egyik hibája, hogy a Termékeny Félholdnak nevezett térség adatait vetíti rá lokális trendekre, miközben jelentős eltérések vannak még Szírián belül is. Selbyék az adatok újraelemzésével arra jutottak, hogy Északkelet-Szíria valóban kivételesen kevés csapadékot kapott 2006–2007 telén, azonban ezt követően az átlagnál már nem volt jelentősen kisebb a csapadékmennyiség, 2010-ben pedig ismét átlagos vagy afölötti eső esett. Mindeközben a térség más helyein ennek a tükörképe volt megfigyelhető, miközben Törökország és Irak is tapasztalt lokális aszályokat.
Ami a csapadékosság hosszútávon csökkenő trendjét illeti, vagyis hogy egyre gyakoribb és súlyosabb a csapadékmentes időszakok jelensége, csak a teljes térség egyötödére igaz, máshol sokkal inkább évtizedenként változó fluktuációról, ingadozásról van szó, így a 2007–2008-as rekord alacsony értéket ismét magasabb értékek követték. Egyértelműen kimutatható szárazságtrend hiányában pedig értelemszerűen nehéz hitelesen alátámasztani, hogy a klímaváltozás a térségben jelentősen befolyásolta volna az elmúlt évtizedek csapadékmennyiségét.
(2) A kérdéses időszakban sokkal kisebb mértékű volt a tényleges belső migráció, ennek összetétele pedig más tényezőkből fakadt, volumene pedig a tanulmány sugalmazásával szemben a megelőző évtizedben, az aszály előtt is jelentős volt. Míg a szerzők nem tagadják, hogy a szárazság és a migráció között lehet és volt is kapcsolat, az említett 1,5–2 milliós szám mindössze egy szíriai hivatalnokot megszólaltató humanitárus jelentésben jelenik meg, a hivatalos becslések között egyáltalán nem szerepel, és a jelentésben is valószínűleg tévedésből az érintett (affected) és áttelepült (displaced) keveredhetett össze. Ezzel együtt tagadhatatlanul volt elvándorlás a szokatlan időjárási viszonyok miatt, viszont a legradikálisabb ENSZ-becslés is maximum 600 ezer főre, de inkább kevesebbre teszi azokat, akik ebben az időszakban a térségből városokba költöztek a szárazsággal is összefüggésben. Ezzel szemben a természetes népességnövekedés (3 millió fő), az iraki menekültek érkezése (1,5 millió fő), az általános városokba irányuló beköltözés (1 millió fő) nagyobb létszámú tömegeket érintett a 2000-es évek folyamán. (Mindezeken túl, nem feltétlenül pozitív nettó egyenleggel, a Libanonnal fenntartott cirkuláris migrációs rendszer 2005-ös megszűnése, valamint a 900 ezerre tehető kifelé irányuló migráció is számításba veendő a népességmozgások értékelésénél). Vagyis az állítottnak töredéke abszolút és relatív értékben is a szárazsághoz köthető elvándorlás. A migráció volumene pedig lényegében már a 2000-es évek elejétől állandósult, vagyis a folyamat már jóval a feltételezett aszályos időszak előtt is dokumentált, félrevezető tehát az az állítás is, hogy az aszály felelt a migrációs többletért.
(3) Amit az eredeti tanulmány a szárazságnak tud be, az sokkal inkább az agrárnépességet és a gazdálkodókat negatívan érintő piaci reformok és gazdaságpolitikai lépések hatása, amelyek a szárazsággal szemben kronológiailag és szakirodalmilag is összhangba hozhatók a migráció felerősödésével.
A kritika szerint azonban nemcsak a migrációs adatokkal van probléma, hanem a feltételezett okokkal is. A szárazság mint kiváltó ok jelentősége ugyanis eltúlzottan jelenik meg, míg más, érdemi tényezőket Kelley-ék nem is vettek figyelembe. Így teljesen kimaradt az elemzésükből az a tény, hogy a 2000-es évektől Basár el-Asszad elnök rendszere radikális piaci reformokat vezetett be, amelynek részeként többek között kivezették az élelmiszerekre, üzemanyagra és műtrágyára vonatkozó állami ártámogatást (szubvenciót), miközben lebontotta a külkereskedelmi korlátokat, illetve birtokprivatizációba kezdett. Míg Kelley-ék a piac reformokat a szárazságra adott reakcióként állítják be, ez sem kronológiailag, sem tartalmilag nem tartható, ehelyett a fent vázol liberalizáció keltette hiperinfláció és az árnövekedések miatti váráslóerő-csökkenés vezetett a birtokok ellehetetlenüléséhez. Míg a gazdaságpolitikai lépések nagyobb része hosszú távú strukturális folyamatokat indított el, a szubvenciók eltörlése 3–4-szeres rövidtávú ársokkokat idézett elő. Más korábbi tanulmányok is rámutattak arra, hogy a térségben gazdálkodók számára kulcsfontosságú az ártámogatás a fennmaradáshoz; az állattenyésztésnél ugyancsak nem az eső számít, hanem a takarmány, amelynek a szubvenciójak kivezetése szintén drasztikus sokkot okozva tűnt el.
2007/2008-ban ráadásul új bérleti szabályozás és birtokeladási tilalom is életbe lépett, amit utóbb a térségből kiáramló kurd migrációval kötnek össze értékelések. Ezen felül pedig több jelentés is elsősorban a szárazságot megelőző kivételesen fagyos telet állította be fő okként a rossz termésre. Ugyancsak szkepszisre ad okot, hogy a Hasakah tartományban termesztett gabonafélék 60%-a ráadásul eleve öntözött területen termett, amit az eső hiánya önmagában kevéssé vagy közvetetten érinthetett.
A fenti gazdaságpolitikai lépések tehát már a 2000-es évek elejétől jelentős népmozgást idéztek elő, évente átlagosan 135 ezer embert érintett a migráció — ami alig alacsonyabb éves átlag a fentebbi, száraz időszakhoz kapcsolódó ENSZ-becslésekhez képest. Ráadásul szezonális-cirkuláris migráció ezt megelőzően is zajlott az agráriumban, és a Hasakah tartományból kiáramló migráció is jóval korábban számottevő mértéket öltött. Az idézett és bizonyítékként tálalt romló jövedelmi és közegészségügyi mutatók is a száraz évet megelőző periódusra utalnak, amikor a piaci reformok éreztették hatásukat, ezen az aszály súlyosbíthatott, de már előtte is dokumentálták őket.
(4) Bármi okozta és bármekkora volt is a belső migráció, valójában nincs bizonyíték arra, hogy a frissen betelepült népesség aktívan vagy akár passzívan kollektív érdemi szerepet játszott volna a tüntetésekben, miközben a kiváltó okok között politikai és a rendszer brutalitásából származó faktorok egyértelműen kimutathatók. A népességben zajló változások és a társadalmi feszültségek kapcsolata tudományosan ugyancsak nem magától értetődő. Ami pedig a szíriai esetet illeti, a legtöbb munka a déli, jordán határhoz közeli Dara’a városát tartja a tiltakozások kezdetének, ami annyiban megfelel a valóságnak, hogy a kiterjedt rendszerellenes tüntetések itt öltöttek tömeges méretet 2011 márciusában, azonban már egy hónappal korábban voltak kisebb megmozdulások más helyszíneken, így Damaszkusz egyes negyedeiben is. Dara’a központi szerepében viszont sokkal inkább a politikai elégedetlenség és a rendszer reakciója játszott szerepet: különböző tanulmányok eleve ellentmondásosan írják le a város társadalmi-gazdasági helyzetét (vagyis nem igaz tehát, hogy egyértelműen az aszály hatása által leginkább érintett területéről van szó). Ellenben az a szíriai események kronológiájából látszik, hogy Dara’a éppen azért került az események középpontjába, mert a szír kormány kezdetben egyáltalán nem számított problémákra a városban; a rendvédelmi erők többségét éppen a kurdok lakta északkeleti tartományokba helyezte át, így amikor Dara’aban is tüntetések indultak, a felkészületlenül ért rendszer példátlan erőszakkal reagált. Ez a brutalitás pedig más tényezők mellett elvezetett a még kiterjedtebb tiltakozáshoz, a határ közelsége miatti csempészútvonalak pedig idővel kedveztek a felfegyverkezésnek, az utánpótlás-vonalak kiépülésének is.
További probléma, hogy sem a Dara’a-i, sem a más városokban történtek kapcsán nincs jele annak sem a szakirodalomban, sem a híradásokban, sem feltáró célú interjúkban, hogy a frissen vidékről betelepültek bármilyen szerepet játszottak volna a tüntetéseken. Bár utóbbiak nem reprezentatívak és ezért nem is általánosíthatók, a beszámolók túlnyomó többsége éppen azt mutatja, hogy mivel sokan éppen a városoktól távoli illegális telepeken éltek és politikailag kevésbé szervezettek és involváltak voltak a tüntetések idején más társadalmi csoportokhoz képest, egy részük inkább elhagyta a várost (visszaköltözött vidékre), vagy pedig menekültként hagyta el az országot. Ha ez önmagában nem is zárja ki a részvételüket (és nyilvánvalóan egyéni szinten egészen biztosan lehettek köztük ezekből a csoportokból is), sem Kelley-ék, sem mások nem vonultattak fel semmilyen érdemi bizonyítékot a részvételükre vagy bármilyen, akár passzív szerepükre; minden erre vonatkozó következtetésük anekdotikus és közvetett. A tüntetéseken elhangzó követeléseken, de rendszer reakciójában is láthatatlan maradt a migránsok kérdése, miközben a rendvédelmi brutalitás, a nikábot tiltó törvény, a földeladások, a piaci reformok, a politikai foglyok fogva tartása, vagy éppen az elnök unokatestvéreként meggazdagodó, éppen a mostani hónapokban a rendszer kegyvesztettjévé vált üzletember Makhlouf elleni követelések széles köre jelent meg a diskurzusokban.
A vitának vége? Sokkal inkább kezdete
Természetesen Selby és szerzőtársai fenti cikk sem maradt visszhangtalan, sőt nemhogy lezárta a vitát, hanem újabb lendületet adott a tudományos polémiának. Kelley-ék válaszcikkükben (hasonlóan a másik két, kritizált tanulmányhoz) vitába szálltak az eredményeiket kritizáló tanulmánnyal, és továbbá szakirodalmi bizonyítékokat felvonultatva a szárazság trendje, valamint annak antropogén eredete mellett. A trendszerű aszályt pedig nemcsak ők, hanem például Mathbout és munkatársai is kimutatták egy modellezésben.
Kelley-ék ezen felül megerősítik azt az állításukat, hogy a szárazság problémája igenis jelentős volt, az emiatt elköltözöttek száma különböző nemzetközi szervezetek becslései szerint magasabbak, a válság pedig nemzetközi szintre is elért, ennek jelentőségét pedig a kritika éppen alulhangsúlyozza. Ezzel együtt a 1,5-2 milliós számot nem tudják bizonyítani, így végső soron Selbyék alacsonyabb, “csak” 4–500 ezres adata marad, ami azért ezzel együtt is jelentősnek mondható.
Más kutatók is beszálltak a vitába. Egy tanulmány a munkanélküliség és mezőgazdasági foglalkoztatottság viszonyait idézve beszél a szárazság fenyegetésmultiplikátor (threat multiplicator) hatásáról. Ugyancsak ez a munka felidézi emellett, hogy a korrupt és elégtelen városi vízgazdálkodás elleni tiltakozások előzték meg Dara’a-ban a kormányellenes tüntetéseket — ami egyszerre lehet bizonyíték az éghajlatváltozás közvetlen (kevés víz) és közvetett (megnövekedett népesség) hatására. Igaz, a népességnövekedés — ahogy láthattuk — csak kis részben tudható be ennek, ahogy az infrastruktúra állapota és menedzsmentje sem a klímaváltozásból következik, de ugyanabba az irányba, felerősítően hathat.
Egy másik kutatás viszont a tüntetések szociális mozgalmi hátterét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy nem meggyőző a városokba frissen betelepülők részvételét feltételezni a tüntetésekben. Jól mutatja a nyitott kérdések sorát, hogy pár hónapja egy önálló kötet is megjelent a témából a humán- és vízbiztonság fókuszával (ennek eredményeit nem építettük be a cikkünkbe, de amennyiben releváns, visszatérünk még később a kérdéshez).
Mit tudunk tehát összefoglalásul mondani?
A 2000-es évtized, de annak kiemelten második fele rendkívül és anomálisan száraz volt, amely negatívan érintette a szíriai mezőgazdaság eleve nehézségekkel küszködő szegmenseit. A sokkhatás összességében nem vitatott, annak abszolút és relatív nagysága azonban már igen: a vita a kifejezetten aszály által kitelepültek arányáról és számáról szól elsősorban. Miközben utóbbiak is százezres nagyságrendben hagyták el az érintett térségeket, a korábban bevezetett gazdasági liberalizáció és piaci reformok intézkedései (ártámogatások kivezetése, földtulajdonnal kapcsolatos rendelkezések, általános infláció, világpiaci volatilitásnak való kitettség) ennél nagyobb, de mindenképp önértéken is jelentős szerepet játszottak. A népességnövekedés (akár természetes, akár népmozgáson alapuló) koncentráltan képes társadalmi feszültségek növelésére, akár az erőforrások szűkösségén (víz, infrastruktúra, munkalehetőségek), akár politikai hatásokon(egyenlőtlenségek, strukturális marginalizálódás) keresztül, ami más tényezőkkel együtt hozzájárulhatott a szíriai tüntetések kirobbanásához.
A fő kérdés, a szerep nagysága és jelentősége azonban továbbra is vita tárgyát képezi. Azt azonban lényegében mindenki elismeri (még Kelley-ék is a válaszcikkükben): a klímaváltozásnak (de még inkább az aszályos időjárásnak) lehetett szerepe a konfliktusban, önmagában azonban ennél lényegesebb politikai, gazdasági, társadalmi feszültségek vezettek a háborúhoz, vagyis a klímaváltozás legfeljebb addicionális vagy multiplikátor hatású lehetett csak. A vitában pedig még az olyan egyéb, szintén közvetettebb multiplikátorok elő sem kerültek, mint az évtizedes állam- és nemzetépítés, az etnikai és vallási csoportok kapcsolata, politikai gazdaságtana; a nemzetközi dimenzió, a korábbi térségbeli konfliktusok, az arab tavasz mozgalmi diffúziója és a külső támogatás és intervenció kérdéskörei, amelyek a klímatézis és az érintett politikai gazdaságtani hipotézisek mellett legalább akkora relevanciával és magyarázóerővel bírhatnak.
Átpolitizált tudomány? Szíria és a klímaügy jelentősége
Sok és érdekes tanulságot hordoz a kérdés és a két bemutatott tanulmány által felvázolt nézőpontok és módszertanok vitája. A teljesség igénye nélkül, Tobias Ide tanulmányára is alapozva:
(1) A szíriai háború kivételes tudományos és politikai érdeklődést szerzett, polarizált, közvetett hatásán is keresztül pedig találkozott a klímaváltozás egyre erősebben megjelenő agendájával. A konfliktus brutalitását, ember- és anyagi áldozatokban mérhető következményeit, a szűkebb térség politikai viszonyaira gyakorolt hatása mellett a nemzetközi terrorizmus és a menekültválság csatornáin keresztül Európában és más kontinenseken is felfokozott (és érzelmektől nem mentes) érdeklődés övezi. A menekültválság jelentette sokkhatás, valamint a felfutó klímaváltozásról szóló politikai agenda keresztmetszetében Szíria tökéletes és paradigmatikus esettanulmánynak bizonyult: az egyik első, részben klimatikus eredetű konfliktusként jelent meg a tudományos, majd pedig a politikai-közéleti diskurzusban.
(2) A tudomány vitatkozik, korlátokat tart számon, megkérdőjelez, a közéleti-politikai (laikus) diskurzus leegyszerűsítő válaszokat keres. Míg a tudományos közegben szakterületek, elméletek, módszertanok, és legfőképpen versengő érvelések polémiája zajlik, a politikai térben értelemszerűen ebből csak az hallatszik, amire épp van fogékonyság: az egyszerű, egymondatos, okság(nak vélt) kijelentések, míg annak korlátai és az ellenvélemények természetszerűleg nem jelennek meg azonos súllyal. Kelley és szerzőtársai munkája — a fentiek alapján — sok szempontból kifogásolható és megkérdőjelezhető szakmailag, ám ahogy az ellentanulmány sem mentes hibáktól, úgy ez is bizonyos keretek között beleférhet a tudományos vitákba, ahol az egyes tanulmányok részigazságaiból rajzolódnak ki óvatos tendenciák, közös pontok és vitagócok.
(3) A szíriai eset jól megvilágítja, miért egyszerre szükségszerű és egyben konfliktusos különböző szakterületek és módszertanok közös munkája az okok megértéséhez. Mindkét tanulmány jól példázza, hogy a kérdésben számos tudományág együttműködősére és szaktudására van szükség: (i) meteorológia, klímakutatás, földrajz a klímaváltozás hatásának megértéséhez; (ii) fejlődésgazdaságtan, közgazdaságtan, politikatudomány, migrációkutatás, szociológia, antropológia a migrációs és urbanizációs folyamatok leírásához, illetve a konfliktus kialakulásához.
Szükség van a kvantitatív és kvalitatív módszertanok közös alkalmazásában, ugyanakkor kölcsönös a bizalmatlanság az egyes területek kutatói között: (i) A klímamodellek és statisztikai adatok objektív(nek tűnő), általánosítható, de túlságosan durva és a hiányosságok miatt bizonytalanságokat jelentő irányt mutat. (ii) Ezzel szemben az érintett interjúk, a kvalitatív szakértői megítélés reprezentativitása és függetlensége megkérdőjelezhető, ám mégis ezek tudnak sokszor kellően tartalmi és mély információval szolgálni. Azonban az is látszik a fentiekből, hogy a kevert módszertanú, interdiszciplináris kutatások sem jutnak ugyanarra a következtetésre, még a meteorológiai modellek vagy a szociológiai elméletek terén is megmutatkozik a véleménykülönbség.
És végül az egész vita mögött meghúzódik a természettudományos alapú, általános szabályszerűségek és okságok magyarázására törekvés (explaining), illetve az adott, sajátos kontextus feltárásának igyekezete (understanding). Előbbinél a klímaváltozást keressük mint egy olyan tényezőt, ami megmagyarázza a háborút, hogy aztán máshol is ez alapján előrejelezhessünk; ha több okság van, nyilván a legfontosabbat, legerősebbet keressük, a klímaváltozás kapcsán (is) pedig ezért hajlamosak vagyunk a többi tényezőt háttérbe szorítani, leegyszerűsíteni, modelleket gyártani. Az understanding esetében viszont nem az általános szabályszerűségeket, hanem éppen a szíriai konfliktus egyedi “koktélját”, sehol máshol együtt nem jellemző részletkérdéseit kutatjuk, hogy ezt az egy problémát a lehető legteljesebben bemutassuk, cserébe elvesztve az általánosítás képességét.
(4) Alapjaiban lehet meghatározó a szelektív adatgyűjtés és azok interpretációja, az érvelés precizitása. Jól ismert, ám itt is előkerülő probléma, hogy még a (hitelesnek tartott) számadatok idézésénél is szelekciós és értelmezési torzítások adódhatnak. A rendelkezésre álló klimatikus vagy migrációs adatok sokaságából lehet elfogultan vagy az érveléshez válogatni, mazsolázni (cherry-picking), és még ugyanaz a migrációs adat is különbözőképp interpretálható. Több százezer elvándorló egyik érvelésben döntő és drámai jelentőségű esemény, a másikban viszont egy marginális kiegészítője fontosabb faktoroknak, ebben pedig nincs teljesen objektív igazság, hanem konzisztens, relatívokra építő érvelések ütköztetése.
(5) És végül: a klímaváltozás és a konfliktusok kutatása fiatal és dinamikusan fejlődő terület, amely a fent említett kiemelt médiafigyelem miatt természetesen jelentős közéleti-politikai érdeklődésre is tart számot. A látszólag ellentmondó és feloldhatatlan álláspontok ellenére azonban számos közös pont és konszenzus van. Ahol pedig nincs, ott hozzá kell szokni, hogy valószínűleg nem is lesz teljes egyetértés ksőbb sem. Miközben, ahogy arra Ide is figyelmeztet, a felfokozott politikai érdeklődés könnyen kiaknázhatja a terület vitáit (és a fenti példával ellentétben a klímaszkeptikusok számára is szolgáltathat ugyancsak egyoldalú és csúsztatásokkal teli érvelési lehetőséget egy kritikusabb eredmény), fontos látni, hogy az alapgondolatban nincs nagy eltérés: a klímaváltozásnak lehet hozzájárulása konfliktusokhoz, a szíriai eset pedig ennek egyik első kutatható példáját jelenti. A konfliktus mozgatórugóinak megértéséhez, az oksági faktorok felírásához és legfőképpen azok súlyozásához azonban körültekintő viták, módszertani finomítások, az eredmények szisztematikus összevetése és összegzése, vágyvezérelt és kattintás- (idézésvadász) kutatások helyett a komplexitásra törekvés szükséges. A közvélemény részéről pedig: nagyobb kritika, óvatosság a kattintásvadász tudományos kétsoros hírekkel szemben.
És újfent hangsúlyozandó: a fő okok azonosítása mellett mindig tisztában kell lenni, hogy egy-egy történés egymást nem kizáró, sőt kifejezetten erősítő hatás interakciójából keletkezik. Vagyis bármit is gondoljunk a szárazság vagy a gazdaságpolitika közötti prioritásokról, együttesen is felléphet a kettő.